Belépés Keresés

 

Terítéken a csomagolóanyagok  - Sikeres volt a 20 éves Hungalimentaria

Az élelmiszerek és csomagolóanyagaik kerültek a középpontba Magyarország legrangosabb élelmiszer-biztonsági tanácskozásán. A WESSLING Hungary Kft. és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) által szervezett Hungalimentaria konferencián és kiállításon elhangzott többek között, hogy az étrend-kiegészítők 61 %-a nem felelt meg az előírásoknak, és kiderült, mit várnak el az emberek a helyben készült élelmiszerektől, illetve, hogy miért fontos vizsgálni a Legionellát.

Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-biztonságért felelős államtitkára, a konferencia fővédnöke és Oravecz Márton, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal elnöke a hatósági és a magánlaboratóriumok együttműködését hangsúlyozták a problémák megoldása, a módszerfejlesztések területén.

Az immár 11. alkalommal, április 26-án és 27-én megrendezett tanácskozás mottója: „Terítéken az élelmiszerek és csomagolóanyagaik”. A csomagolóanyagoknak ugyanis kulcsszerepük van az élelmiszer-biztonságban: amellett, hogy egyben tartják az élelmiszert, védik a környezet hatásaitól (és fordítva), eltarthatóvá és biztonságossá teszik, ráadásul fontos üzenetet, információkat is hordoznak – emelte ki Zanathy László, a WESSLING Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.

A laboratórium szakemberei az élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő műanyagok és műanyagtárgyak vizsgálatával kapcsolatban elmondták, hogy a kioldódó anyagok az élelmiszerbe kerülve megváltoztathatják annak érzékszervi tulajdonságait, összetételét. A műanyagokból monomerek, oligomerek, lágyítók, stabilizátorok, a papírból főleg ásványolaj-eredetű szénhidrogének, a fém- és kerámiaeszközökből pedig fémek oldódnak ki.

 „Németországban egy élelmiszerlánc félrerakott egy doboz rizst 8 hónapra: az ásványi olajok a dobozból eltűntek és átvándoroltak a rizsbe” – számolt be a megdöbbentő tapasztalatról Madai Gyula független szakértő. Elmondta, hogy a dobozokon lévő festőanyagok nagy részét ásványi olajok alkotják, amelyek közvetlen csomagolás esetén bejutnak az élelmiszerbe.

Az étrend-kiegészítők negyed részét ma már a sportolóknak szánt készítmények teszik ki, a szabadidő sportolóknak pedig közel 70%-a fogyaszt étrend-kiegészítőt – ismertetett egy nemrég készült felmérést Kasza Gyula, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal munkatársa. A leggyakrabban fogyasztott étrend-kiegészítők közé a fehérjék, aminosavak, a kreatin és az ezeket tartalmazó készítmények, valamint a vitaminok, illetve az ásványianyag-tartalmú étrend-kiegészítők. Ezeket követték a sportitalok és az energiaszeletek. 

A boltok polcain vásárolt áruk 61%-a valamilyen szempontból nem felelt meg az előírásoknak - ismertette Szilvássy Blanka a NÉBIH és a megyei kormányhivatalok által az interneten, valamint kereskedelmi egységekben végzett, étrend-kiegészítők hatósági ellenőrzésével kapcsolatos tapasztalatokat. Az internetes ellenőrzés során rendelt termékek 87%-ánál találtak nem-megfelelőséget. 

Szegedyné Fricz Ágnes (Földművelésügyi Minisztérium) a fogyasztók helyi termékekkel kapcsolatos elvárásairól készült felmérést ismertette. Elmondta, hogy a legfontosabb szempontok a jó minőség, a biztonság, az olvasható felirat, a GMO mentesség volt. Ezután következett a márka, az egészséges étrendbe való illeszkedés, az adalékanyag-mentesség, illetve a környezetvédelmi szempont. Az ár, a praktikusság, az esztétikus csomagolás pedig csak a fentiek után játszottak szerepet. Az emberek természetesnek, ízletesnek, tápanyagban gazdagnak, biztonságosnak és környezetbarátnak gondolják a helyi termékeket, amelyektől elvárják a településre jellemző ízvilágot, a származó alapanyagokat, a hagyományos előállítási módot.

A Legionellát hazánkban 2016. február 4. óta pedig kötelezően vizsgálni kell – mondta el Gasparikné Dr. Reichardt Judit, a WESSLING Hungary Kft. mikrobiológiai laboratóriumának vezetője. A WESSLING 2015-ben és 2016-ban több ezer Legionella vizsgálatot végzett, ezek közül néhány százalékban a Legionellák magas száma komoly közegészségügyi kockázatot jelenthet. Az érintett létesítmények köre rendkívül nagy  – a közfürdőktől és a wellness-szállodáktól kezdve a hűtőtornyokkal rendelkező létesítményeken át egészen a kórházakig, szociális intézményekig. A Legionella ugyanis az épületek használati hideg- és melegvizes rendszerében, a klímarendszerekben megtelepedhet, valamint a már említett nedves hűtőtornyoknál, illetve az aeroszol előállító medencéknél.

A Hungalimentaria legfőbb célja, hogy a vizsgálati eredményeket hasznosító, döntéshozó szakemberek, az élelmiszerek és takarmányok vizsgálatát végző laboratóriumok munkatársai, az élelmiszeripar képviselői és minden érdeklődő számára közel hozza az analitikai kémia, a mikrobiológia és a molekuláris biológia tudományos és gyakorlati aspektusait.

A konferencia egyben kiállítás is, több, mint 30 gyártó és forgalmazó volt jelen, a főbb támogatók között a McDonald’s, a Fornetti, az Eisberg, Ireks-Stamag, az Aktivit, a Hungária Ökogarancia és az Aquaworld Hotel. Az eseményről készült részletes tudósításokat a Laboratorium.hu tudományos portálon olvashatja.

Hungalimentaria 2013 - Wessling Nemzetközi Kutató és Oktató Központ Közhasznú Nonprofit Kft. - hungalimentaria@wessling.hu